Lelkipásztorként gyakran végzek temetési szolgálatot. Amire a gyászolók különösen is odafigyelnek, hogy a lelkipásztor hogyan is jellemzi az elhunytat:Jó apa volt, becsületes munkás… Egy méltatásban ezt mondtam: „Kereső ember volt.” Mit is jelent, ez a keresés?
Kereste Istent. Érezte, hogy hiányzik valami az életéből. Nyugtalan volt. Lehet, hogy nem volt anyagi gondja. Talán beteg sem volt. Talán a családja is szerette. Munkájában sikeres volt. De valami hiányzott.

Tudta, hogy valakinek számadással tartozik. Félte Istent! Talán nem volt mindig ott a templomban. Zárkózott, szűkszavú ember volt. Talán nem is tartották vallásosnak…
Kereső ember. A Biblia nagyon fontosnak tartja ezt. Isten nem személyválogató. Minden nemzetségből kedves neki, aki féli őt… (ApCsel 10,34–35)

A kereső ember nyugtalan. Nikodémus is az volt. Nem tudott aludni – nem tudta kivárni a reggelt – talán ezért is ment éjszaka Jézushoz.
A kereső ember soha nem reménytelen eset. Azért nem, mert hiányérzete van. Nem önelégült. Nincs megelégedve önmagával. Keres, mert szorongatja valami. Egy teher, amely benne van – szorongatják, utolérték bűnei.

Igen, a kereső embert valójában ez gyötri. Nem a világgal, nem is más emberekkel van baja. Hanem önmagával. Meghasonlott ember.
Tudunk-e valami biztatót mondani a keresőnek?

Mi nem, de a Biblia igen. Csupa biztatás, drága ígéret. Sorakoztassunk fel néhányat! „…keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.” (Mt 7,7) „Szeretem azokat, akik engem szeretnek, megtalálnak engem, akik keresnek” – olvassuk a Példabeszédek könyvében (8,17).

Isten felfigyel a kereső emberre, és észreveszi. Az Atya már akkor kiáll a kapuba, mikor tékozló fia még távol van…

A kereső még távol van Istentől. De ez fáj neki. Hiányzik neki Isten.
Vegyük észre magunk körül a kereső embereket! Ne csak sóhajtozzunk a hitetlen, közönyös világ miatt… Lássunk Jézus szemével, aki mindig a kereső embert látja meg!

Imádsággal és áldáskívánással:

Bökő Péter
káplán